Monasztikus élet Nový Dvůrban
Lectio divina
A szent olvasmányokat örömmel olvasd! Gyakran borulj le az imádság alatt!
Szent Benedek Regulája, 4. fejezet
A tétlenség a lélek ellensége. Ezért a testvérek a megállapított időben foglalkozzanak testi munkával, más órákban pedig szent olvasmányokkal!
Szent Benedek Regulája, 48. fejezet
A lectio divina az olvasás sajátos módját jelenti. A lectio a teljes embert igénybe veszi, és a teljes embert akarja Istenre irányítani. Ennek alapfeltétele, hogy nem sietve olvasunk: nem az a célunk, hogy egységnyi idő alatt legalább ennyi és ennyi oldalt elolvassunk – sőt az is lehet, hogy egyetlen oldallal sem végzünk. Nem is a kézzelfogható ismeretek érdekelnek bennünket. A lectio eredménye nem az új felismerések számában mérhető, hanem abban, hogy milyen emberré válunk általa. A lectiót éppen ezért imádságos, elmélkedő közegben végezzük. A lectio Istenre irányuló olvasást, végső soron „Istennel való létet” jelent. Nem a gondolkodás a célunk, hanem az önátadás (Dom Ambrose).